RSS

Alekosz újabb romantikus énjét mutatta meg: verset írt Andreának

ALEKOSZ SZÍVHEZ SZÓLÓ VERSSEL KÉSZÜLT ANDREÁNAK

A szexkiborg egy egészen új oldaláról mutatkozott meg, lubickolt a romantikus férfi szerepében az esti randevún.


Az aki szép, az reggel is szép vallja Alekosz. Az Okostojás nem várt megmérettetés elé állította a szívéért küzdő lányokat. Olivérrel ébresztették fel a versenyzőket, akik fáradtan, smink nélkül is próbálták elnyerni a csábítás nagymesterének tetszését.

A lányok meglepően nem vették rossz néven a reggeli látogatást, többen is arról beszélgettek, hogy milyen jó volt így ébredni.
Videó



Olivér egy nagyon egyszerű feladatot talált ki a csajoknak, zuhanyozniuk kellett Alekosz előtt. Egy apró nehezítés azért volt a játékban, a görög hős mindenkinek adott egy, az erotikához egyáltalán nem köthető tárgyat, amelyet használnia kellett a zuhanyzás közben. Így láthattunk zuhanyzást vasalóval, csokitortával, egy kiló kenyérrel, vagy akár egy mélyhűtött ponttyal.

A játéknak nagy tétje volt, a három legjobban teljesítő lányt vitte randira a ValóVilág 4 győztese.
Videó



Andrea, Brigitta és Magdi lett a három szerencsés, akik egy romantikus borvidéken tölthettek pár órát Alekosszal. Ez idő alatt a Villában természetesen a féltékenység volt az úr, a lányok körbeülve találgatták, hogy mit csinálhatnak a kiválasztottak szerelmük tárgyával a randevún.

A romantikus borozgatós napot egy finom vacsorával zárták a randizók, ahol Alekosz pohárköszöntőt mondatott mindhárom lánnyal. A köszöntők után Andreának ajánlotta fel, hogy töltse vele az este további részét, így Magdi és Brigitta szomorúan visszaindultak a Villába.
Videó



A visszatérő lányok elmesélték a többieknek, hogy milyen felháborítónak tartják, hogy a hellén csábító nem az egész nap, hanem a pohárköszöntő alapján választott közülük. Eközben Alekosz felolvasott egy a nap közben megírt verset Andreának, amitől a lány teljesen elolvadt, majd a költemény után forró csókban olvadt össze imádottjával.
Videó



A görög nőcsábász a romantikus vacsora után megpróbált egy kicsit közelebb kerülni Andreához.
Videó



Andrea élménybeszámolót tartott, de nem mesélt el mindent
Videó






A harmadik, csütörtök esti adás: Videó

Forrás: rtlklub.hu

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése