RSS

Alekosz a lányok állóképességét tesztelte

BRIGITTA SZERELMET VALLOTT ALEKOSZNAK

A szőke szépség nem bírta tovább titkolni érzéseit, és szerelmet vallott Alekosznak.

Alekosz most a lányok testi erejét tette próbára, hiszen maga is évekig bokszolt, így joggal várja el, hogy akárcsak a spártai nők egykoron, az ő jövendőbelije is harcedzett legyen. Az első állóképességi próba a rohamtempójú reggeli készítés volt. A lányok tegnap éjszaka ugyanis feladatot kaptak. Még pedig azt, hogy aki ébredés után először dob össze egy reggelit Alekosznak, és először ér el vele a Villa ajtajához, az személyesen viheti ágyba a finom falatokat kedvenc görög hódítójának. Persze Alekosznak nem könnyű a kedvében járni. Ő a frissen facsart narancslevet csak szűrve szereti, a tojást kilenc és fél percig kell főzni, mielőtt feltálalják neki, és a kaviáros szendvicsére héj nélkül kell ráhelyezni a citromot. A leggyorsabb Barbi volt, így ő ébreszthette Alekoszt.
Videó



Barbara és Alekosz romantikus reggelizését a többi lány nem nézte jó szemmel. A feszültség már tapintható a Villában, szerencsére az erőnléti verseny egy időre megszabadította őket fölös energiáiktól és indulataiktól. A menyasszony-jelölteknek ugyanis guggolniuk kellett, aki pedig a legtovább bírta az egy randevút nyert Alekosszal. A guggolásban Barbi és Olga bizonyult a legjobbnak, így nekik kellett megmérkőzniük a romantikus randevúért. Olga ismét kivonta magát a végső megméretetés alól, így az erőnléti verseny győztese Brigitta lett, ő tölthette kettesben az estét Alekosszal.
Videó



Brigitta korábban már részt vett egy hármas randevún Magdi és Andrea társaságában, de akkor Alekosz idő előtt hazaküldte, hogy kettesben maradhasson Andival. Most egy estére ő is kisajátíthatta a hellén hősszerelmest.

A randevút egy roncsderbin tartották, ahol ők is versenybe szállhattak az első helyért.
Videó



A roncsderbis élmények után romantikus vacsorával pecsételték meg első kettesben töltött estéjüket, s amíg kettejük között a szerelem próbált szárba szökkenni, a Villában megint eluralkodott a féltékenység.

Brigitta és Alekosz a romantikus esték egyik fontos lépését sem hagyták ki, volt lassúzás, vallomás és szenvedélyes csók is.
Videó



A Villában maradt lányok azonban már tűkön ülve várták társnőjük hazatértét, hogy megtudják mi történt a randevún. Legnagyobb csalódásukra Brigi csak elvarázsoltan bambult maga elé, és nem osztotta meg vetélytársaival az este titkait. Az éjszaka azonban még nem ért véget. Alekosz nem érte be ennyivel, a randevú után Magdit, és Andreát is megajándékozta a társaságával.
Videó



A lányok egyre nehezebben viselik a konkurenciát, mivel mindannyian szeretnék kisajátítani maguknak Alekoszt. Brigittát a romantikus randevú után a beteljesülő szerelem mámora helyett a kínzó féltékenység kerítette hatalmába. Ám az érzelmek kacskaringós ösvényén főhősünk sem igazodik ki egykönnyen. Márpedig egy szerelmi válságba sodródó férfiút ki tudna jobban útba igazítani saját édesanyjánál? Vája bölcs véleményével, valamint egy elemózsiás kosárral ajándékozta meg fiát.
Videó





Szerda esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése