RSS

Alekosz a hármas randi után Magdinak ajánlotta fel, hogy töltse vele az éjszakát

ALEKOSZ MAGDIVAL TÖLTI AZ ÉJSZAKÁT

Magdi álma valóra vált, végre ő is együtt aludhat Alekosszal…

A tegnapi adásban ott hagytuk abba, hogy Alekosz Veronikát választotta hálótársául. Mikor visszaértek a Villába, Veronika rögtön elkezdett készülődni a közös alváshoz, amíg ő pakolt, addig a többi lány bevonult a szaunába, és kibeszélték a barna szépséget.
Videó



Amíg Alekosz és Veronika békésen aludt, addig a Villában levő három másik lányt mardosta a féltékenység. Talán Magdit viselte meg legjobban Veronika és Alekosz együttalvása. A feldúlt feleségjelölt úgy döntött, ha Alekosznak Veronika kell, akkor ő inkább hazamegy, majd mikor megtudta, hogy Alekosz vele akar legközelebb randevúra menni, egyből meggondolta magát.
Videó



Alekosz a tegnapi párosrandi után ma is két lányt vitt el magával egy kis dunai romantikára. A két szerencsés feleségjelölt, Barbara és Magdi lett. Amíg ők hellén hősszerelmesük társaságában egy jachton próbálták fölsőbb szintekre emelni a szerelmet, aközben Andrea és Veronika sem unatkozott, mert villámlátogatást tett náluk anyósjelöltjük, Vája, hogy pár hasznos tanáccsal lássa el őket.
Videó



Barbara és Magdi a romantikus hajózás után egy golfpályán bizonyíthatták, hogy ha kell, keményen odacsapnak. Eközben a Villában ismét egymásnak esett Andrea és Veronika. Kettejük háborújában ezúttal Éva és Olivér vállalták a békítő szerepet.
Videó



Alekosz Magdival és Barbarával töltött romantikus randevúját egy lakomával pecsételte meg. A finom fogások közben a tét és a feszültség is egyre nőtt, hiszen a vacsora végén az utolsó fogás után Alekosznak ismét döntenie kellett, hogy kivel szeretné együtt tölteni az éjszakáját. Magdi álma valóra vált, mert őt választotta Alekosz.
Videó





Vasárnap esti összefoglaló: Videó



Forrás: rtlklub.hu

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése