RSS

Alekosz háreméből Brigittának és Olgának kellett távoznia

OLGÁTÓL ÉS BRIGITŐL BÚCSÚZOTT ALEKOSZ

Briginek és Olgának ért véget ma este az álom.

A görög nőcsábász ismét nehéz döntés előtt áll: a mai szívceremónián újabb két lánytól búcsúzik el. Alekosz azonban nem szeretett volna elhamarkodottan dönteni, így újabb feladatok elé állította menyasszony-jelöltjeit. Az első próba az érintős játék volt. A lányoknak erotikus érintésekkel kellett Alekosz tudtára adniuk az iránta érzett rajongásukat. Alekosz szerint Barbara érintése volt a legérzékibb, legőszintébb vagy – ahogy ő fogalmazott – Barbara találta meg az Ő szeretetközpontját.
Videó



Ám ez még nem győzte meg a görögöt, elvégre ő - ahogy azt már többször is elmondta – a nők legizgatóbb testrészének az agyukat tartja, ezért most azt is próbára tette. A lányoknak írásvetítős prezentációt kellett készíteniük arról, hogyan képzelik a jövőt a hellén félistennel, vagyis közös terveikről, családalapításról, gyerekekről.
Videó



Alekosz már tesztelte a lányok érintő-tudományát, végighallgatta az elképzelt közös jövőről szóló prezentációikat, de ezek nem segítettek, hanem még inkább elbizonytalanították a görögöt, aki ezért a lányokhoz fordult.
Egyenként félrehívta őket, tanácsokat, tippeket kért, és felszólította a lányokat, hogy nevezzék meg azokat, akik nem érdemlik meg őt. Nem is kellett több az egymással versengő elszánt arajelölteknek, lelkesen sorolták a nemkívánatos riválisok nevét. Amint aztán Alekosz távozott a villából, kitört a balhé.
Videó



A lányok elemzése Liluval
Videó



Nehéz döntés előtt állt hősünk, hiszen mostanra az összes arajelöltje beköltözött a szívébe, ám kettővel szakítania kellett. Ma este Olgának és Briginek ért véget az álom: ők már biztosan nem szabadíthatják ki a boldogság narancssárga madarát Alekosszal. A görög nehezen döntött, de még nehezebb döntések várnak rá ezután. Hiszen még el kell küldenie három lányt, mert a végéig csak egy lány juthat el. Csak egy valaki nyerheti el Alekosz szívét!
Videó




Péntek esti összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése