RSS

Alekosz újabb három lányt küldött haza

BARBARA ÉS ANDI MÁRIS SZERELMES

Több lány már érezte Alekosz ajkának ízét, de Brigi egyelőre csak vágyakozik. A főhős visszautasította a szőke bombázó csókját. A mai szívceremóniáról Dorisz, Magdolna és Szilvia távozott kulcs nélkül.

A menyasszony-jelöltek lehetőséget kaptak arra, hogy üzenetet hagyjanak Alekosznak, elmondhatták érzéseiket a többiek „kíváncsi füleitől” távol. Brigi, Olga és Barbara kapott is az alkalmon és mondtak pár szót a görög hősnek. Alekosz megvárta Olivért az üzenetek meghallgatásával. A jó barátok szerint Brigi vágyakozó szavai igazán őszintének hatottak, Olga „szívesen bebújnék hozzád” végszavú üzenete után Olivér megállapította, hogy az orosz lány hasonlít Alekoszra, mert kívülről fagyos, de igazából nagyon is tüzes. Barbara egyenesen szerelmet vallott, ami mosolyt fakasztott, de Alekosz szerint azért ezzel a gesztussal még várjanak… Az üzenetek hatására a vágy tárgya és hűséges segítője arra a következtetésre jutottak, hogy szónoklatokat kérnek az összes lánytól.
Videó



Veronika kezdte a szónoklatot, aki díszítette is papírját, bár ezt Alekosz nem láthatta. Veronikának a görög hős szeme és mosolya tetszik legjobban, beszédébe bele-beleszőtt oda nem illő dolgokat, de Veronika szónoklata nagyon tetszett Alekosznak, édesnek találta a lányt. Beatrix viszont belesült a feladatba, alig bírt beszélni, az olvasás sem nagyon ment, így Olivérrel együtt jókat mosolyogtak a platinaszőke lány makogásán. „Azt sem tudja, miről beszél” – állapította meg Olivér. Barbara szavai hallatán a jó barát biztosította róla Alekoszt, hogy ő „csípi” legjobban a lányok közül. Andrea pedig burkoltan közölte szónoklatában: „az én hangszeremen te tudnál játszani”.
Videó



Alekosz Magdolnának adta a legjobb szónoklatért járó babérkoszorút. Majd fura beszélgetést kezdeményezett, megkérte, hogy segítsen kiválasztani neki azokat a lányokat, akiket hazaküld. Majd finom átmenet után szóba jött a testiség. Anita közben elárulta Olivérnek, hogy végigbőgte, amikor Alekosz mással randizott. Veronika is négyszemközti beszélgetésbe elegyedett a főhőssel, majd a lány kiskutyájáról beszélt, miután Alekosz megkérte, hogy meséljen magáról. Veronika szerint „elindult valami” kettejük között. Magdi Olivérnek mondta el, hogy biztos benne, őt nem fogja hazaküldeni a „görög isten”. A testvérpár nekiesett a konyhában Andinak, amiért bevallotta, ő bizony már szerelmes… Beatrix szerint csak „rábeszélte a termékét a közönségre”, ugyanis Andi üzletkötő. Alekosz a hálóban Brigivel flörtölt, provokálta, hogy kezdeményezzen csókot, majd visszautasította a lány: „majd később” – mondta. Barbarával viszont csókolózott, miután igenlő választ kapott a kérdésre: „szerelmes vagy belém?” Beatrixot arról faggatta: „zavarna, ha a testvéred is tetszene?” Bea viszont – saját bevallása – szerint nem féltékeny típus.
Videó



Miután Alekosz megbeszélte Liluval, hogy milyennek látja a lányokat, kezdődhetett a szívceremónia.
Videó



Alekosz gondterhelt arccal érkezett meg a ceremóniához felsorakozott menyasszony-jelöltekhez. Veronika kapta az első kulcsot, mert megengedte, hogy a főhős belélásson. Az a jelölt is megkapta a kulcsát, aki mindig eléri, amit akar: Andrea. A hatalmas, dübörgő vízesésnek, Magdinak is van még esélye Alekosz szerelmének elnyerésére, akárcsak a gyönyörű Évának. Olga kettőssége is eléggé érdekes ahhoz, hogy a főhős maga mellett akarja tartani. Anita öleléssel és könnyekkel köszönte meg a kulcsot. A romboló szenvedély, Beatrix és Alekosz közé egyelőre nem gördült akadály. A „függőben” hagyott Brigitta annyira örült a kulcsának, hogy felszökkent érte a pódiumra örömében. Barbara utoljára maradt, de így volt igazán hatásos: Alekosz hosszan megcsókolta, nem is sejtve, hogy lavinát indít el a megkülönböztető gesztussal. Dorisz, Magdolna és Szilvia elbúcsúzott a műsortól és Alekosztól.
Videó



A ceremónia után Beatrix azonnal letámadta Barbarát a sértéseivel, a „retek búvár”, a „büdös a szád” a „nincs benned semmi nőiesség” csak néhány szókapcsolat a sok közül, amivel provokálta a lányt. Barbara csak nevetett az ordítozó lányon és megkérdezte: „orvos látott már?” Majd vezényelni kezdett a kiabálás közben, és amikor Beatrix feladta, csak ennyit mondott Olgának: „Jaj, de jó. Azt hittem, hosszabb lesz.”






A negyedik, péntek esti adás: Videó


Forrás: rtlklub.hu

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése